Március közepén a természet már ébredezik téli csendjéből. Közeledünk a tavaszi napéjegyenlőséghez, ahhoz a különleges ponthoz, amikor fény és sötétség egyensúlyba kerül. A természetben zajló folyamatokat önmagunkban is felismerhetjük. Belső világunkban, még a tél idején megfogalmazott terveink, elkezdenek testet ölteni. Az építkezés megkezdésének, az alapok lehelyezésének ideje ez, amit a minket körülölelő természet is támogat.
Ebben a három napban a lehető legtöbb időt töltjük majd a szabadba, a szín, illat, és hang kavalkádban, amit a tavasz hoz el számunkra. Keressük e minőségeket a gyakorlásainkban, önmagunkban, hogy Földanya tanításait vihessünk innen haza, feltöltődve, készen állva az évkör előttünk álló feladataira.
Tavaszi elvonulásunkkal arra hívlak, hogy figyeljük meg, mi az, ami a tél csendje után most ébredezni kezd bennünk, és adjunk neki teret, hogy kibontakozhasson.